ARANYBULLA 1222 - függőpecséttel ellátott királyi okirat
Második András Aranybullája
mely 1222. esztendőben költ
Kiadta magyarul
Virág Benedek
a szelíd tudományok volt királyi tanítója
Pesten, MDCCCV.
Nagy reménységű ifjainknak
Nem vala szándékom eleinten közrebocsátani ezen kis munkát, mely deák nyelven a két magyar hazában közel hatszáz esztendőtől fogva ismeretes; sőt érdeme szerént tiszteletben is tartatik. De elgondolám: aminek írása nekem kedves volt, annak olvasása sokaknak talán nem leend unalmas, jelesben azért, mert anyai nyelven jelenik meg, mely édesebb szokott lenni minden idegen hangnál. Tanú erre Dárius*, a szerencse bús áldozatja, ki igen megörült azon, hogy végszempillantásában olyan emberre akadott, kivel a maga nyelvén beszélhetne. Ha a haldokló így érzett, mint nem kellene érzeniek az élőknek?
Előttem forgátok ti is, nagy reménységű ifjak! – méltók kiknek ezen magyar Aranybullát adnám. A jámborság és tudomány legyen vezértek az igaz dücsőséghez, ki csak a tántoríthatatlan szívűeket szokta magához ölelni!
Mely nagy örömünkre volna, ha azon jó hazafiak, kik annyi száz esztendők előtt nemcsak a magok, hanem a maradék boldogságáról is gondoskodván, ezen nevezetes királyi végezéskidolgozásában részesek valának, mind egyebeket, mind ezt a nemzetnek a nemzet nyelvén írták s adták volna ki, nem idegenen. Vajha eszekbe jutott volna helyesen magyarázni Szent Istvánnak eme szavait:
„Quis Graecus regeret latinos graecis moribus? Aut quis latinus graecos latinis regeret moribus?”
Mi azonban emlékezvén azon üdőre, melyben ők éltenek, köszönjük meg nekik a dücsőséges cselekedetre általok adatott szép példát. Késő is már visszasóhajtani, ami most csak arra való, hogy kijelentsük, mely nehezen esik ily sokáig rajtunk uralkodása annak a maga szülött földén – Latiumban – félelemmel lappangó idegenségnek.
Ezen királyi rendelés cikkelyeiből hazánknak akkori állapotja kitetszik. Ugyanis aki olvasandja, felejtse el egy kis ideig mostani boldogabb sorsát, és magát azon üdőben élni képzelje; egyébként nem fogja érteni azt, amit azon jeles férjfiak érzettenek, kik a királyi méltóságnak és a hazai dücsőségnek szívek szerént barátjai lévén áldásban vannak. – De a hajdani szokásokra is, melyek lassanként megváltoztak vagy egészen eltűntek, a régiség böcsülője örömmel emlékezik. Bár találkoznék, ki magának ezen tárgyból különös hírt-nevet igyekeznék szerzeni! Tudniillik:
Szent dolog a Honynak törvényit s régi szokásit
A féledékenység ellen fenntartani s védni.
A megoszolhatatlan Szentháromság egy Istennek nevében!
András, Isten kegyelméből Magyarországnak, Dalmáciának, Horvátországnak, Rámának, Szerviának, Galíciának és Lodomeriának királya, örök emlékezetre.
Mivel azon szabadság, melyet Szent István király szerzett volt országunkban mind a nemeseknek, mind egyebeknek, némely királyok hatalma által, kik néha magok haragjáról bosszút állának, néha hallgatának a gonosz embereknek hamis tanácsokra, vagy kik az ő tulajdon hasznokat keresék, igen sokban megkárosodott: a mi nemeseink Fölségünknek, és az előttünk való királyoknak sokszor könyörgöttek és esedeztek országunknak megjobbítása végett.
Mi tehát az ő kéréseknek mindenben eleget tenni akarván, amint tartozunk leginkább ezen alkalmatossággal, mert már gyakran minekünk ővelek nem kicsiny keserűségre jutott ügyünk, amit illik eltávoztatnunk, hogy a királyi méltóság fenntartassék (ez pedig senki által jobban nem eshetik meg mint őáltalok): mind őnekik, mind egyéb embereknek a mi országunkban a Szent Istvántól adatott szabadságot megengedjük.
És más egyéb dolgokat, melyek országunk jobb állapotjára tartoznak, hasznoson rendelünk ilyen módon:
I. cikkely
Rendeljük, hogy minden esztendőnként Szent István napját, hacsak valami nagyon nehéz foglalatosság vagy betegség meg nem tiltaná, Székesfejérváratt tartozzunk ülleni.
- § És ha mi jelen nem lehetünk, a nádorispány kétség nélkül ott leszen érettünk, és mi képünkben meghallgatja az ügyeket.
- § És minden nemesek, kik jelen akarnak lenni, szabadon odagyülekezzenek.
II. cikkely
Akarjuk ezt is, hogy se miáltalunk, se utánunk való királyok által, valami időben meg ne fogattassanak vagy nyomoríttassanak a nemesek valamely hatalmas kedvéért, hanem ha először elidéztetnek, és a törvény szertartásával bűnösöknek lenni találtatnak.
III. cikkely
Ismét; semmi adót nem veszünk a nemesek jószágáról, sem szabados pénzeket nem szedetünk.
- § Sem házaikban, sem faluikban meg nem szállunk, hanemha hivatalosok leszünk.
- § Az egyház népére sem vetünk teljességgel semmi adót.
IV. cikkely
Ha valamely nemesember fiú magzat nélkül meghalálozik, negyed részét birtokának az ő leánya nyerje el, a többivel azt mívelje, ami neki tetszik.
- § És ha testamentom nélkül történik halála, a közelebb való atyafiára szálljon jószága.
- § És ha teljességgel semmi nemzetsége nincsen, a királyra szálljon.
V. cikkely
A vármegye ispánja meg ne ítélje a nemesek jószágán lakókat, hanemha pénz és dézma dolgában.
- § A várnagyok csak az önnön megyéjekben való népeket ítéljék.
- § A lopókat és tolvajokat a királyi bírák ítéljék, de a vármegye ispánja jelenlétében.
VI. cikkely
Ismét; azoknak, kik egy valakire öszveesküdtek, ne legyen szabad – mint szoktak – lopókat nevezni.
VII. cikkely
Ha a király az országon kívül sereget akar vinni, a nemesek ne legyenek kötelesek vele menni, hanemha az ő pénzéért.
- § És a visszajövet után hadiítélet alá ne engedje őket vettetni.
- § Ellenben pedig ha ellenség jövend az ország ellen, a nemesek tartozzanak feltámadni, és mindnyájan hadba menni.
- § Ismét; ha az országon kívül akarunk hadakozni, és sereget vezetendünk: mindazok, kiknek ispányságok vagyon, pénzünkért tartozzanak velünk jönni.
VIII. cikkely
A nádorispány országunkban minden embert válogatás nélkül ítéljen.
- § De a nemesek pörét, mely fejek és jószágok veszedelmében jár, a király híre nélkül el ne végezhesse.
- § Több vicebírót pedig egynél ne tarthasson udvarában.
IX. cikkely
A mi udvarbírónk, míg az udvarunkban vagyon, mindeneket megítélhessen; és amely pört az udvarban elkezdett, azt mindenütt elvégezhesse.
- § De amikor a maga jószágában lakik, ne bocsáthasson ki idéző embert, se a pörösöket maga elejbe ne idéztethesse
X. cikkely
Amely jobbágynak* tiszt létében halála történik a hadban, annak fia vagy testvére illendő tisztséggel ajándékoztassék meg.
- § Azonképpen ha nemesnek leend halála, annak fiát a király tetszése szerént ajándékozza meg.
XI. cikkely
Ha idegenek, tudniillik derék emberek jőnek az országba, ne tetessenek tisztségekbe az ország tanácsa nélkül.
XII. cikkely
Feleségeik azon nemeseknek, kik meghalnak, vagy törvény szerént megöletnek, vagy a bajviadalban és akármi módon elvesznek – meg ne fosztassanak az ő jegyruhájoktól.
XIII. cikkely
A jobbágyok* úgy járjanak a király udvarába, vagy akárhová mennek, hogy a szegényeket ne nyomorgassák, ne fosszák.
XIV. cikkely
Továbbá: ha valamely vár ispánja nem oly tisztességesen viseli magát, mint az ő megyéjéhez illik, vagy népét nyomorgatja: reá bizonyodván ez, az egész ország előtt szégyenére fosztassák meg méltóságától, és amit gonoszul elvonszott, adja vissza.
XV. cikkely
A király lovászi, pecéri*, kaszási ne merjenek szállani a nemesek faluira.
XVI. cikkely
Egész vármegyéket, vagy egyéb királyi tiszteket örökbe nem adunk.
XVII. cikkely
Ha valaki igaz szolgálatja által jószágot nyerend, attól soha meg ne fosztassék.
XVIII. cikkely
Továbbá: a nemesek engedelmet nyervén tőlünk, szabadon mehetnek fiankhoz, úgymint nagytól kicsinyhez*, és ezért jószágaikban meg ne károsíttassanak.
- § Azt, ki fiank előtt igaz törvény szerént vesztett, mi előnkbe nem bocsátjuk; sem azon pört, mely őelőtte kezdetik, míg ugyanott vége nem szakad; viszont a mi fiank is ezenképpen.
XIX. cikkely
A várok jobbágyi*, a Szent István királytól adott szabadság szerént éljenek.
- § Hasonlóképpen az idegenek, akármi nemzetből valók, az eleitől fogva nekik engedtetett szabadság szerént éljenek.
XX. cikkely
A dézmák pénzzel ne váltassanak meg, hanem mint a föld terem, bor vagy gabona fizettessék.
- § És ha a püspökök ellenmondanak, nem segítünk nekik.
XXI. cikkely
A püspökök a mi lovainknak dézmát ne adjanak a nemesek jószágáról: se a király jószágába azonok emberei ne tartozzanak dézmát hordani.
XXII. cikkely
Ismét; a nemesek erdeire vagy réteire, ha ők azt ellenzik, a mi disznaink ne hajtassanak.
XXIII. cikkely
Ismét; a mi új pénzünk esztendeig tartson húsvéttól fogva húsvétig.
- § És a pénz olyan legyen, amilyen volt Béla király üdejében.
XXIV. cikkely
Pénzverő kamaraispányok, sótisztek, vámosok országunk nemesei legyenek.
- § Izmaeliták és zsidók ne lehessenek.
XXV. cikkely
Ismét; só ne tartassék az ország közepében, hanem csak Szabolcson s Regécben és a Végekben.
XXVI. cikkely
Ismét; jószág az országon kívül valónak ne adassék.
- § Ha valami jószág már valakinek engedve volna vagy eladva, a hazafiaknak megváltásra visszaadassék
XXVII. cikkely
A Mardurinák*, amint Kálmán király rendelte, úgy fizettessenek.
XXVIII. cikkely
Ha ki törvény szerént kárhoztatott meg, azt semmi hatalmas ne oltalmazhassa.
XXIX. cikkely
A vár ispánja az ő megyéje jövedelmével elégedjék meg; a többi jövedelmek, melyek a királyt illetik, úgymint csöbör pénz, vám, ökrök és a várok két része, a királyé legyenek.
XXX. cikkely
Ismét; ezen négy jobbágytól*, tudniillik a nádorispánytól, bántól, két ország-ispánytól, királyétól és királyné asszonyétól elválva, senki két tisztet ne viselhessen.
XXXI. cikkely
Végre, hogy ezen mi engedelmünk és szerzésünk mind a mi üdőnkben, mind az utánunk következők üdejében örökké hatható legyen s fennmaradjon, hét egymáshoz hasonló levélben írattuk, és arany pecsétünkkel megerősítettük: úgy, hogy egy küldessék Pápa úrnak, hogy ő is írassa bé krónikájába, másik az ispotályban*, harmadik a templomban, negyedik a Királynál, ötödik az Esztergomi Káptalanban, hatodik a Kalocsai Káptalanban legyen, a hetediket tartsa a nádorispány ki üdő szerént leend.
- § Úgyhogy ez írás mindenkor szemei előtt lévén, se maga ne tévelyegjen a feljebb megírottakban, se királyt, se nemeseket vagy egyebeket ne engedjen tévelygeni; hogy ők is gyönyörködjenek szabadságokban, és azért mihozzánk s utánunk élő királyaikhoz hívek legyenek, és a királyi koronának köteles engedelmességgel szolgáljanak.
- § Hogyha pedig mi* e mostani rendelésünk ellen cselekedendünk, vagy valaki a jövendő királyok közül valamikor ellene akarna járni, ezen levelünknek erejével, anélkül, hogy valami hitlenség gyalázatjában essenek, mind a püspökök, mind más jobbágyok* és az ország nemesei mindnyájan és egyenként is a mostaniak és jövendők és maradékok nekünk és utánunk való királyaiknak szabadon ellenünk állhassanak és ellenünk mondhassanak örökké.
- § Költ Cletus keze által, ki egri prépost, és a mi királyi udvarunknak kancelláriusa. A megtestesült Igének utána ezerkétszázhuszonkét esztendőben.
Tisztelendő esztergomi János érsek, kalocsai Ugren érsek, csanádi Desiderius püspök, veszprími Robertus püspök, egri Tamás püspök, zágrábi István püspök, váradi Alexanderpüspök, pécsi Bertalan püspök, győri Kozma püspök, váci Bereck püspök, nitrai Vincentius*püspök létekor. Királyságunknak tizenhetedik esztendejében.
Az Alkotmánybíróság tagjai a nyilvános üléseken az Aranybulla pecsétjének másolatát viselik nyakukban.
A középkorban a pecsét a különféle oklevelek hitelesítésének fő eszköze volt, ami a 14. századra már kizárólagossá vált. Tágabb értelemben az aranybulla azt az aranyból készült pecsétet[7] jelenti, mellyel a magyar királyok – III. Bélától kezdődően – megerősítették és hitelesítették fontosabb okmányaikat.[8] Magyarország nemesi szabadsága alapkövének tartott Aranybullának mind a hét eredeti példánya elveszett, azonban a szövege meglehetősen sok forrásban maradt fenn.[9] Az Aranybulla rendelkezéseinek királyi betartását az ellenállási záradék garantálta, mely kimondta, hogy a nemesek a hűtlenség vétke nélkül ellenállhatnak, ha a király a rendelkezéseket megszegi.